A napokban elolvastam A skarlát betűt Nathaniel Hawthorne-tól, és rettentően meglepődtem. Mégpedig azért, mert a könyv vége egy az egyben más, mint az 1995-ben megjelent filmé, amit a könyv elolvasása előtt láttam, és nekem mégis mind a kettő tetszett.
A Roland Joffe rendezésével és Demi Moore, Gary Oldman, Robert Duvall főszereplésével készült film szerintem a maga nemében egy jól sikerült kosztümös alkotás, ezért is furcsállom, hogy a kritikusok nagyon lehúzták, több Arany Málna díjat és jelölést is kapott. Pedig izgalmas a történet, korhű a díszlet és a jelmez, jók a karakterek és van benne feszültség.
A történet szerint a 17. században Hester Prynne, a gyönyörű és fiatal asszony férjét megelőzve lép partra a később Boston nevet kapó város kikötőjében, és különleges teherbírással hozzákezd leendő otthonuk kialakításához. A tudós férjétől már elhidegült nő hamarosan beleszeret a helyi tiszteletesbe, Arthur Dimsdale-be, aki vívódik ugyan, de végül viszonozza az érzelmeit, főként azután, hogy Hester a férje halálhírét kapja. Ezek után a körülményekhez képest szabad folyást engednek szenvedélyüknek, melynek a gyümölcse egy bájos lánygyermek, Gyöngy.
A város lakói megvetik Hestert bűnéért, és csak azért nem akasztják fel, mert úgy tudják, a férje halott. Viszont büntetésül örök életére kivetik a társadalomból azzal, hogy egy őt megbélyegző skarlát betű viselésére kényszerítik. Hester nagyon kitartó, sosem adja ki szeretője nevét, mert őt a törvények alapján felakasztanák.
A bonyodalom csúcspontja akkor jön el, amikor Hester férje álruhában és új néven felkeresi asszonyát, majd mikor szembesül a történtekkel, bosszúra esküdve kezdi kutatni a nő szerelmét.
A könyv és a film cselekménye idáig stimmel, annyi különbséggel, hogy Hester és a tiszteletes a könyvben anélkül követi el a bűnt, hogy Hester férjének halálhírét kapták volna. Viszont ennél az eltérésnél egy jóval súlyosabb különbség van a két alkotás között, a történet végén. Engem pedig leginkább az sokkol, hogy ettől függetlenül a könyv és a film is megállja a helyét.
Nathaniel Hawthorne gyönyörűen felépíti a könyvet, olyannyira átérezteti velem a szenvedés minden egyes izzadtságcseppjét, amire kevés általam olvasott könyv volt képes. Már-már a saját mellkasomon éreztem Hester Prynne skarlát betűjét, amikor végül…
* SPOILER veszély
…eldőlt Hester és szeretője, Dimmesdale tiszteletes sorsa. Vagyis nem csak eldőlt, hanem szó szerint megpecsételődött, mert Dimmesdale atya egy össznépi vallásos felvonuláson végül bevallotta, hogy ő Gyöngy, a fattyú kislány apja. Beismeri, hogy ő nem egy szent mártír (ahogy mások látják őt), hanem egy gyáva vétkes, akinek a szívén ott egy A alakú sebhely, ugyanolyan, mint amilyen Hester bélyege.
A vallomás után végelgyengülésben meghal, majd rá egy évre az őt lelkileg kínzó orvos, (aki Hester inkognitóban lévő férje) is meghal. Anya és lánya eltűnnek a vidékről egy hosszú időre, de a könyv szerint Hester az utolsó éveiben visszatér a városba, és itt leheli ki lelkét.
Na és ezzel szemben mi a film vége? Amikor Roger Chillingworth, Hester megcsalt férje rájön, hogy ki volt a neje szeretője, akkor le akarja vadászni Artur Dimmesdale-t, de tévedésből egy másik férfit öl meg, majd felakasztja magát, bűntudata miatt. Hester és Artur felvállalják szerelmüket a város lakói előtt, majd boldogan elutaznak hárman, a gyermekükkel együtt, jó messze a szenvedésük színhelyétől. Nekem személy szerint tetszett ez a befejezés is, de azt elismerem, hogy elég “hollywoodi”. Amit viszont hiányoltam a filmből, az Gyöngy személyiségének részletesebb bemutatása, mert a könyvben az ő karaktere egy igazi kincs.
SPOILER vége *
Értékeljünk: a könyv zsenialitását nem sikerült utolérnie a filmnek, de így is feltétlen nézzék meg azok, akik szeretik ezt a történetet! Akik viszont még nem olvasták, inkább kezdjék a könyvvel!
A történetről egyébként 1973-ban már a németek készítettek egy adaptációt, ami hűen követi a könyv cselekményét. Majd jött egy tini vígjáték, a Könnyű Nőcske, amiben az Emma Stone által megformált Olive merített ihletet A skarlát betű karakteres hősnőjétől. 2015-ben pedig egy újabb remake készült, ám ez kevésbé erős véleményem szerint, mind a színészgárdát, mind a rendezést tekintve, mint az 1995-ös verzió.
Ha Te is szívesen írnál olyan filmekről, amit könyvben is olvastál, küldd el szöveged és kitesszük az oldalunkra, ha meg csak szívesen olvasol a témában, kövess minket Facebook-on!
