A True detective, magyarul A törvény nevében című sorozat a legjobb példa arra, hogy vannak sorozatok, amelyek olyanok, mintha az ember igazából filmet nézne. Ez a remekmű 8 részből áll, minden része 1 órás, így lényegében egy 8 órás filmet követ végig a néző, mire összeáll az egész. Hogy miért volt elképesztően egyedi élmény mindez számomra, arról olvashattok a következőkben.
Hiánypótló karakterek
Rust Cohle (Matthew McConaughey) és Marty Hart (Woody Harrelson) kettőse szerintem az eddigi legjobb a krimi mozgófilmek tekintetében, Beverly Hills-i zsaruk meg Ki a fasza gyerek ide vagy-oda, ez a két karakter szerintem lebilincselő volt. Mind Marty, mind Rust elképesztő karakterfejlődésen megy át a szériában, igaz, egy ideig úgy tűnik, hogy Rust épphogy lefelé tart, amikor a piálást újrakezdi és igénytelen hajléktalan kinézetre vált. Igazából a legutolsó rész legutolsó 3 percében válik világossá, hogy miért is tette őt sokkal de sokkal értékesebb emberré az az egész ámokfutás, amit véghez vitt. Úgy gondolom, olyan sírást, amit Matthew McConaughey mutatott be az utolsó jelenetben, semmilyen színész nem überelt eddig a pontig. Aztán cáfoljatok meg nyugodtan!
Zsigeri jelentéstartalom
Hányan félünk attól, hogy egyszer majd egy őrült rituálé áldozatai leszünk? Nagyon fontos archetipikus rettegést jelenít meg a sorozat, ráadásul számos olyan más borzalmas elemet is felmutat, amitől minden ember fél vagy undorodik. Ilyen például a pedofília, az anya-fia közötti szexuális kapcsolat vagy éppen az ártatlan gyermekek bedrogozása és fogva tartása. Ám a sorozat sikere nem a sokkolásban rejlik, hanem abban az állandó küzdelemben, aminek a figyelését nem lehet abbahagyni. Addig ugyanis, amíg Rust és Marty nem éri el a célját, nevezetesen, hogy elkapják a gyilkost, egész egyszerűen a néző sem tud megnyugodni vagy bármi másra figyelni. És itt is meg kell említenem az utolsó jelenetet, amiben Rust nagyon bölcsen kifejti, hogy a fény és a sötétség miatt valójában miért is a fény áll nyerésre: “Kezdetben nem volt más, csak a sötétség. Így igazából a fény áll nyerésre…”