A True detective, magyarul A törvény nevében című sorozat a legjobb példa arra, hogy vannak sorozatok, amelyek olyanok, mintha az ember igazából filmet nézne. Ez a remekmű 8 részből áll, minden része 1 órás, így lényegében egy 8 órás filmet követ végig a néző, mire összeáll az egész. Hogy miért volt elképesztően egyedi élmény mindez számomra, arról olvashattok a következőkben.
Hiánypótló karakterek
Rust Cohle (Matthew McConaughey) és Marty Hart (Woody Harrelson) kettőse szerintem az eddigi legjobb a krimi mozgófilmek tekintetében, Beverly Hills-i zsaruk meg Ki a fasza gyerek ide vagy-oda, ez a két karakter szerintem lebilincselő volt. Mind Marty, mind Rust elképesztő karakterfejlődésen megy át a szériában, igaz, egy ideig úgy tűnik, hogy Rust épphogy lefelé tart, amikor a piálást újrakezdi és igénytelen hajléktalan kinézetre vált. Igazából a legutolsó rész legutolsó 3 percében válik világossá, hogy miért is tette őt sokkal de sokkal értékesebb emberré az az egész ámokfutás, amit véghez vitt. Úgy gondolom, olyan sírást, amit Matthew McConaughey mutatott be az utolsó jelenetben, semmilyen színész nem überelt eddig a pontig. Aztán cáfoljatok meg nyugodtan!
Zsigeri jelentéstartalom
Hányan félünk attól, hogy egyszer majd egy őrült rituálé áldozatai leszünk? Nagyon fontos archetipikus rettegést jelenít meg a sorozat, ráadásul számos olyan más borzalmas elemet is felmutat, amitől minden ember fél vagy undorodik. Ilyen például a pedofília, az anya-fia közötti szexuális kapcsolat vagy éppen az ártatlan gyermekek bedrogozása és fogva tartása. Ám a sorozat sikere nem a sokkolásban rejlik, hanem abban az állandó küzdelemben, aminek a figyelését nem lehet abbahagyni. Addig ugyanis, amíg Rust és Marty nem éri el a célját, nevezetesen, hogy elkapják a gyilkost, egész egyszerűen a néző sem tud megnyugodni vagy bármi másra figyelni. És itt is meg kell említenem az utolsó jelenetet, amiben Rust nagyon bölcsen kifejti, hogy a fény és a sötétség miatt valójában miért is a fény áll nyerésre: “Kezdetben nem volt más, csak a sötétség. Így igazából a fény áll nyerésre…”
"Bűn"társak
Egészen az utolsó előtti részig nem látjuk magát a gyilkost, hanem két ember életét és annak minden csepp drámáját figyeljük. Ők ketten sosem látszanak igazából barátoknak, nem is azok. Egyszerűen társak. Társak egy olyan misszióban, amit csak ők tudnak véghez vinni. Amíg nézzük a sorozatot, végig azt gondoljuk, tudjuk mi folyik itt, miközben a nyomozópáros kérdései teljesen új alternatívát villantanak fel, nevezetesen, hogy lehet, hogy Rust végig hazudott és csak saját magáról próbálta meg elterelni a gyanút. Valahogy mi, nézők, érezzük, hogy nem ez a helyzet és Marty is zsigerből érzi, hogy Rust nem tehette. A bajtársias viszony bizonyítéka, amikor Rust és Marty elmeséli a nyomozópárosnak, mi történt amikor rábukkantak az első gyanúsított bűntanyájára. Miközben ugyanazt a sztorit vázolják fel, teljesen más képeket látunk, ebből látszik, hogy egy közös fedősztorit hoztak létre, hogy védjék egymás hátát. Mindezt azok után is tartják, hogy szétütötték egymás fejét és hosszú évek óta nem látták egymást. Aztán amikor Rust zsákutcába kerül a magánnyomozás során, újra felkeresi Marty-t, hogy segítsen neki. Igaz, csak zsarolással tudja elérni ezt, de aztán mind ketten váll-vállt vetve dolgoznak újra az ügyön.
Oltári történetvezetés
Rendkívül filmes maga a történetvezetés, a jelen és a múlt igazából egyszerre játszódik, hiszen maga a sztori úgy bontakozik ki, hogy egy nyomozópáros kérdezgeti az ex nyomozókat korábbi ügyeikről. Az a brutális gyilkosság, amelynek a nyomait az elején látjuk, rögvest odaszegezi egy életre – végül is csak 8 részre – a nézőt a képernyő elé. Ám szerencsére nem fulladunk bele az okkultizmus sötétségébe, mert a misztikus jelenetek mellett nagyon is életszagú, valóságos problémák is felmerülnek, van egy hatalmas családi dráma, összeveszés, és egy jó férfias bunyó, ami után a nyomozópáros különválik. Majd újra együtt dolgoznak, az előbb említett módon, míg megoldják az ügyet. Ahogyan a többi krimialapú sorozatban minden részben új esetet dolgoznak fel, addig itt az összes rész egy nagyobb lélegzetű ügy kibontására megy rá, ettől lesz filmszerű a sorozat. Nic Pizzolatto, a sorozat forgatókönyvírója bravúrosan oldotta meg ezt a csavart.
Befejezetlen vég
Azt végig hangsúlyozza a film, hogy nem lehet minden gyilkost elkapni, olyan szintű mocsárban van az emberiség. Ez a sorozat egy olyan bűnlajstromot vázol fel, amiben rendőrök, vallási vezetők, befolyásos emberek vannak benne, és ennek a kegyetlen csoportnak a tetteit, hátterét mutatja be, de odáig már nem jutunk el sem mi, sem a hőseink, hogy minden egyes részletre fény derüljön. Pedig nagyon szeretnénk tudni, hogy ki a Sárga Király és ki van még benne az egész pokoli társaságban. Hiányérzet maradt emiatt bennem? Igen. Ha lehetne tovább nézném még a sorozatot? Igen. Nos, épp emiatt tökéletes így, ahogy van ez a mozgóképes alkotás. Két fontos gyilkost kap el a két nyomozó, és azt gondolom, ezzel már bőven teljesítették azt, ami emberileg lehetséges. Tudják, hogy nem végezhetnek a világ összes elmebeteg gyilkosával, mégis joggal léphetnek végre tovább, mert – ahogy mondták, – az ő gyilkosukat elkapták.
Ha te is nézel olyan sorozatot, ami szerinted igazából film, küldd el eszmefuttatásodat Nekünk, és mi kitesszük az oldalra!
