Gigor Attila Kút című filmjét volt alkalmam premier előtti vetítésen megnézni egy kedves újságíró barátnőmnek köszönhetően. A filmmel kapcsolatban semmilyen elvárásom nem volt, ami nagy szerencse, mert így tényleg nagyot ütött.

A történetnek igazság szerint három főhőse van, az első Laci (Jankovics Péter), az alkesz kutasbácsi tékozló fia, a második Zoli (Tzafetás Roland), a mozgáskorlátozott kutas-segéd, aki folyamatosan borzongató történeteivel szórakoztat, főszerepben egy kutyával (Krisz) és gazdájával. Ezekről a sztorikról kezdetben nem tudod eldönteni, hogy igazak vagy csupán kitalációk. Talán jobb is így mindenkinek.

A harmadik meg a szőke, nagyszájú Mária (a Terápia 2. évadából ismerős Kurta Niké), aki Svájcba készül a már tapasztalt kollegináival, prostituáltnak. A lány úgy van vele, hogy mivel úgyis mindenkivel lefekszik, most már jó lenne egy kis pénzt is keresni ezzel a hobbijával. Na ő babonázza meg Lacit, aki azért kötött ki a kúton, mert meg akarta ismerni az apját, akit két éves kora óta nem látott.

A fater (István – Kovács Zsolt) valljuk be, eléggé kiábrándító képet fest, az első jelenetben egy nagy gödröt ás a puszta közepén, mire exneje (Udvaros Dorottya) és fia odagurulnak hozzá. A nő közli, hogy beszélniük kell, erre a férfinak egy nyekergő, vérszegény válaszra telik csak: „most nem alkalmas.” A volt feleség erre szúrósan közli, „neked 30 éve nem alkalmas.” Ehhez hasonló „magyar humorral” átitatott párbeszédek szövik keresztül-kasul a filmet, no meg három másik örömlány (Hajnalka – Trokán Nóra, Vera – Pokorny Lia és Dragica – Irma Milovic) és keménykötésű “sofőreik” tragikomikus létezése. Aztán jönnek a bonyodalmak, lada meg pisztoly dördül, majd megérkezik a hárem császára (Dzsoni – László Zsolt), hogy rendet tegyen végre. Ez ímmel-ámmal össze is jön.

A színészi alakításoknak hála engem végig behúzott a film atmoszférája annak ellenére, hogy a benzinkút és a puszta látványán kívül más helyszín nem volt a filmben, és maga a történet is igen kiszámíthatóan csörgedezett. Amit még kifogásoltam, hogy volt pár érdekes szereplő, akikről bosszantóan keveset tudtunk meg – ilyen például Vera és Hajnalka. No és néhol a Tarantinósan véres jeleneteket túlkapásnak éreztem, de ezt a film lélekemelő végjelenete kellően ellensúlyozta. Ezúton is nagy taps Tzafetás Rolandnak, aki a film legfajsúlyosabb karakterét jelenítette meg a vásznon. A legszórakoztatóbb prosti díját pedig minden kétséget kizáróan Trokán Nóra érdemli. Végszóként csak ennyit: irány a moziba be!