Anonim filmkritikusok klubja

FilmaholicKlub

FilmaholicKlub

Inárritu összes filmje decens, de melyik ég legjobban a retinádba?

2016. október 14. - Filmaholic girl

aig_quote_6_01-01.jpg

 

Alejandro González Inárritu Oscar-díjas mexikói rendező, aki kétség kívül komoly filmeket tett le az asztalra, így eleinte féltünk, hogy nem lesz egyszerű sorrendet felállítani jobbnál jobb alkotásai között, de olyan elhivatottan álltunk hozzá, hogy végül mégis sikerült teljesíteni a feladatot!

Ötödik

Az ötödik helyezett szerintünk egyértelműen a Bábel. Szívet szorongató film, amit én egy nagyon hosszú buszút alatt néztem meg, úton egy emlékezetes franciaországi snowboardozás felé. A film egyből megragadott, és teljesen egyet tudok érteni a rendező gondolataival, amit a filmmel kapcsolatban fogalmazott meg:

“A Bábelt az a morális, belső igény hívta létre, hogy megtisztuljak és beszéljek mindarról, ami betöltötte a szívem és az elmém – mondja a rendező. – A legnagyobb élmény az volt számomra, hogy elkezdtem forgatni egy filmet az emberek közötti különbségről, arról, ami elválaszt bennünket, a fizikai és nyelvi korlátokról. Útközben rádöbbentem, hogy valójában arról készítek filmet, ami összekapcsol bennünket: a szeretetről és a fájdalomról.”

Negyedik

A visszatérő. Bármennyire is imádom Leonardo DiCapriót, nem ezért a filmért adtam volna neki Oscar-t, de ezt egy korábbi bejegyzésben már kifejtettem. Inárritu viszont olyan művészien komponálta meg mind képileg mind hangilag ezt a filmet, hogy úgy éreztem magam, mintha egy végtelen meditációt élnék meg a nézése közben. Az egyetlen (bár igen komoly) gondom magával a cselekménnyel volt, egy szimpla revans történetnél ugyanis többet vártam…

Harmadik

Nagy kedvencem a Biutiful, ami egy csontig hatolóan kilátástalan érzést gerjesztett bennem a film egésze alatt. A csótányos plafontól azóta is a hideg ráz, ahogyan Javier Bardem meggyötört játékától is. Megkockáztatom, hogy filmtől ennyire depressziós még nem lettem, mégis teljesen értem, hogy miért lett az alkotás neve az, ami. Elég belegondolni csupán a végjelenetbe…

Második

A 21 gramm egy olyan klasszikus, ami mondanivalójában a listában szereplő összes filmet felülmúlja. A film címe arra a 19. századi teóriára utal, hogy az emberi test tömege a halál pillanatában, a lélek távozásával 21 grammal csökken. A számos történetszál összefonódása különösen izgalmassá teszi a filmet, amely ritmikájában és zeneiségében is emlékezetes alkotás.

Első

Teljesen és végérvényesen lenyűgözött a Birdman – avagy a mellőzés meglepő ereje, amit minden filmes szakon tanítani kéne. Ez a film nem csupán a hosszú snittek kendőzetlen királya, hanem hamisítatlanul őszinte és maró gúnnyal átitatott ars poeticája a film-szakmának. Michael Keaton alakítása pedig olyan magas szintre emeli, ami egy életre libabőrt ragaszt a nézők karjára. (Persze Edward Norton játékáról sem feledkezünk meg, de ő mindig zseniális!)

 

Amúgy azt megfigyeltétek, hogy Inárritu főhősei mindig iszonyat hányattatott sorsú férfiak, akiknél sosem jön el a hepiend? Ha van még hozzáfűznivalótok a rendező eddigi alkotásaihoz, bátran írjátok meg nekünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmaholicklub.blog.hu/api/trackback/id/tr5111808673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lajos Tankovics 2016.10.16. 09:21:42

Szerintem a Korcs szerelmek a legjobb filmje.

Filmaholic girl 2016.10.16. 10:58:04

@Lajos Tankovics: Köszönjük a tippet, megnézzük! Ha van kedved, írj kritikát a filmről, és kitesszük a blogra!

tónibácsi 2016.10.17. 14:44:37

Jaja, a Korcs szerelmek. Akkor szerettem bele Inárritu-ba..
süti beállítások módosítása