Anonim filmkritikusok klubja

FilmaholicKlub

FilmaholicKlub

Kaliforniai álmodozók... feltétlenül magányra vagytok ítélve?

2017. február 10. - Filmaholic girl

A La La Land (Kaliforniai álom) az örök bizonytalanságban lévő álmodozók terápiája. Az mindegy, hogy napjainkban vagy a 20-as, 30-as évek Los Angelesében (L.A. - micsoda szóvicc...) játszódik a történet. Vagy épp, mind a kettőben, ahogyan az az általunk is emlegetett Éjfélkor párizsban című filmben is történik - amire az utolsó jelenet egy-két képkockája utal nagyon stílusosan. 

la-la-land-585c617a5f650.jpg

Adott Sebastian (Ryan Gosling), a bárzongorista, aki olyan öltönyöket hord, amik úgy néznek ki, mintha a nagyapja szekrényéből vette volna őket elő és egy régi bordó cabrióval hajt. Ő a korai Jazz örök híve, számára nem létezik más zenei élmény, csak az, amit az improvizatív, karcos Jazz nyújt. Na és itt van nekünk a csillogó szemű Mia (Emma Stone), aki olyan, mintha a Grease-ből szabadult volna, csak kevesebb tupírt kapott (szerencsére). Az ő szeme előtt a régi hollywoodi ikonok lebegnek és simán sutba vágta ügyvéd karrierjét, hogy évekig egy kávézóban robotoljon a Warner Brothers stúdiója mellett, ahol reggelente sztárokat szolgál ki, csak azért, hogy talán egyszer nagy nehezen rámosolyogjon a sors és végre őt is felfedezze valaki...

De mi van akkor ha a jó öreg Jazz és a kétszínű Hollywood cserben hagy? El tudjuk viselni azt, amiben élünk? Mert az nem az, amire vágytunk. Ez az egyik legfontosabb kérdése és állítása a La La Land-nek. Akik önkontroll nélkül álmodoznak, nehezen tudnak lélegezni abban a kompromisszumban, amit az élet nyújt számukra. Legalábbis így van ezzel Sebastian és Mia, akikben egy dolog közös, de az nagyon - van egy álmuk, ami még egy teljesen másfajta értékrendet képvisel, és más helyen, más időben létezett csak. Mégis igyekeznek ehhez ragaszkodni, hiszen valamiért nekik ez az egyetlen lényeges mozgatórugó. Át lehet menteni azt a belső, illuzórikus világot, amiben ők léteznek, a valóságba? Lehetséges például az, hogy Sebastian igazán boldogan zongorázzon egy velejéig modernizált, de jazz-alapokra épülő zenét játszó bandában csak azért, mert az végre jól fizet és biztos állást nyújt? Illetve meddig bírja azt Mia, hogy a saját maga által írt egyszemélyes darabban játszik, ami senkit sem vonz, hiába értékes?

rs-la-la-land-3d3a431a-8329-4539-b953-51e2d61a396c.jpg

 SPOILER jön!

Főhőseink attól hősök, hogy mindketten letérnek a kompromisszum útjáról, de közben persze elveszítenek valami fontosat... a közös élet lehetőségét. Mert az álom azért álom, mert semmi más nem ér fel vele, így minden mást háttérbe kell szorítaniuk, hogy elérjék azt. Jelen esetben egymást is...Hogy ez így törvényszerű-e? Nem tudni... hiszen mi lett volna, ha Sebastian egyszerűen követi Mia-t a párizsi forgatásra, ami után mint kiderült, végre megindult a lány karrierje. A sikeres filmes pályából pedig bőven futotta volna az old-school Seb's bár megnyitására. (Ez az opció csak szerintem állt fent?) Én szerintem egy dolog miatt... és az nem az, hogy Sebastian nem hitt igazán Mia sikerében. Hanem az, hogy ahhoz, hogy az ember igazán értékelje azt, hogy révbe ért és megcsinálta, tényleg neki kell vérrel-verejtékkel-fenenagy-kitartással kitaposnia az utat és végigmenni rajta.

SPOILER vége 

Azt gondolom, hogy Damien Chazelle filmje bőven megérdemelte a bemutatása körüli hype-ot és külön személyes megkönnyebbülés számomra, hogy nem oltotta ki azt a rajongást belőlem, amit a Whiplash-sel szépen meggyújtott. Nem véletlenül kaszált be öt Golden Globe díjat és számíthat komoly elismerésekre az Oscaron is a La La Land-del... egy olyan önvallomásról beszélünk, amely talán generációnk legfontosabb kérdéseit feszegeti. Bőven túltett tehát azon az előzetes elvárásunkon, hogy a Szerelmünk lapjai több rétegű remake-je címet elnyerje (lévén sok mindennel hajaz rá), ezt mellesleg csípőből hozta. Míg a képi világ nosztalgikus, keserédes bája rögtön elragadott, a filmzene engem elég lassan kapott el igazán. Mostanra, a moziból hazaérve viszont már biztos, hogy egy időre kiirthatatlanul belemászott a fülembe... hiába, ilyen ez a Jazz, nem imádhatja mindenki egyből.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmaholicklub.blog.hu/api/trackback/id/tr6412247970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása