Érdekes, hogy az igazán jó színészeknek mindig van valami különös szexepilje, amit csak ők testesítenek meg. Számomra Jake Gyllenhaal az antiszoc, geek, skizofrén, bohóc és drogos karakter ötvözetét viszi vászonra, és bármennyit is gondolkoztam, sokáig nem tudtam megfogalmazni, hogy mit is érzek ezzel kapcsolatban. Egészen mostanáig. 

Ahogy felidéztem magamban ezt a borzongató érzést, egy fura hasonlat jutott eszembe. Kérdem én, lehet olyan, hogy a nézőben is megindul egy bizonyos Stockholm-szindróma szerűség ennek a színésznek a filmjeit látva? Ez pedig azt takarja, hogy annyira félek ettől az őrülttől, hogy már rajongok érte. Ha létezik más is rajtam kívül, aki hasonló szindrómában szenved, tegye fel a kezét! Köszönöm!

Nézzük hát a Jake Gyllenhaal szindróma megszületésének evolúcióját az én szemszögemből.

Donnie Darko (2001)

A klasszikus. Ebben vág először olyan fejet a színész, amiről egyből az jut eszembe, hogy ez az arc bizony be van szívva és jobb, ha nem kerül a kezébe egy fűrész, még merő véletlenségből sem. A filmet (különös tekintettel a zenéjére) magát is imádom, de Gyllenhaal alakítása az, ami miatt képes vagyok akárhányszor megnézni.

A zodiákus (2007)

Itt a megrögzött, fanatikus karikaturista szerepében mozog, aki folyamatosan a sorozatgyilkos Zodiákus után nyomoz. Elég jó film, megéri megnézni, pláne, hogy David Fincher rendezte. Ami viszont feltűnően gyanússá kezdett nekem válni, az az, hogy Gyllenhaal őrült, kék szemű kiskutyafejétől már itt jobban paráztam, mint magától a gyilkostól.

Éjjeli féreg (2014)

Na ebben a filmben kezdtem el tényleg rettegni a színésztől. Konkrétan egy lelkiismeret nélküli, self made riporter karaktert nyom le, aki a karrierjéért simán legyilkolja a kollégáját vagy végig húz a földön egy holttestet, hogy jobb szögből tudja venni a kamerával. Gyllenhaal olyannyira jól játszott, hogyha a film megnézése után egy sötét sikátorban összefutottam volna vele, biztos, hogy sikoltozni kezdtem volna, ahelyett, hogy közös szelfiért rimánkodtam volna.

Everest (2015)

A mániákusság ennél jobban már nem jöhet át arról a fejről, ami Gyllenhaalhoz tartozik. A free-bird életérzés és a szenvedélybetegség határán egyensúlyozó hegymászó karakter nagyon borzongató hatást kelt. Neki aztán mindegy, hogy él vagy hal, csak a hegy legyen megmászva. Azért itt a favágó szexualitás mellett sem mehetünk el, ez az arc ugyanis szakáll-viselésre van tervezve. Még egy okkal több a rajongásra.

Ha nektek is van olyan színész, aki iránt ambivalens érzéseket tápláltok, esetleg ugyanebben a rettegős-rajongós szindrómában szenvedtek, akkor írjátok meg nekünk és megosztjuk a blogon!